Terepszemlét tartottunk egy lehetséges kerékpárútvonal kijelölése érdekében, amely Neamț és Hargita megyén is áthalad. A terepszemlén és az azt megelőző egyeztetésen részt vettek a két megye hegyimentő közszolgálatai, valamint Isciuc Mihaela Elena, Neamț megye tanácsának alelnökasszonya is.

———————————————————————————————————————————————————————-
Terepszemlén a Nagyhagymásban! 

Terepszemlén vettünk részt az ADI Nagyhagymás tagjaival, melynek célja a Nagyhagymás-hegységet körül ölelő, kerékpározható útvonalak bejárása volt.
Első állomásunk Gyilkostó volt, ahol az engedélyeztetési folyamat lépéseit is áttekintettük. Innen Gyergyóbékás (Bicazu Ardelean) érintésével Gyergyódamuk (Dămuc) községbe vezetett utunk, ahol a polgármesteri hivatalban bemutattuk az útvonal koncepcióját, valamint az ADI által tervezett további projektekről is egyeztettünk.
Ezután a lenyűgöző gerincen átkelve Háromkút felé vettük az irányt, ahonnan csodás kilátás nyílt a Csalhó és Hagymás hegységekre. A túra innen Farkaspallón át vezetett tovább, majd Terkő-mezőn keresztül Balánbányára, végül pedig Kovécspéterbe érkeztünk meg.
Egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy egy fantasztikus, természetközeli kerékpáros élményt nyújtsunk a térségbe látogatóknak! 

Nekiláttunk a kerékpározható nyomvonal kijelölésének és felmérésének! 
A két megyét is érintő útvonal (Neamț és Hargita) a megyei utak mentén kerül kialakításra, melyek körülölelik a festői Hagymás-hegységet. 

Célunk egyszerű, de annál fontosabb: minél több embert szeretnénk mozgásra, kikapcsolódásra és a természet felfedezésére ösztönözni.







