Lezajlott az első Hagymás/Hașmaș Trail Fest Közösségi Futás! Több mint 30 futó vett részt az október 18-i eseményen. A futók két pontból indultak: Balánbányáról és…
Tegyünk együtt tisztább környezetünkért! A Gyergyószentmiklósi Önkormányzat szemétszedési akciója megmutatta, mennyit ér az összefogás és a közös felelősségvállalás környezetünkért. Az akció a Let’s Do It,…
A „Közösségi részvétel a biodiverzitás irányításában” (CIBioGo) című projekt keretében, az Interreg Europe program részeként vettünk részt a Peer Review típusu partnertalálkozóján március 25-27. között.…
A Közösségi részvétel a biodiverzitás irányításában (CIBioGo) című, az Interreg Europe program támogatásával megvalósuló európai uniós projekt keretében december 10-én Hargita Megye Tanácsa találkozót szervezett…
Az ADI Nagyhagymás szervezésében a Hargita és Neamț megyei hegyimentők közösen tartottak tapasztalatcserét az Astragalus Via-ferrata útvonalán! Az esemény során a két hegyimentő csapat egy…
Sajtótájékoztatón mutatták be a megye három térségének Mestertervét: a Hargita-hegység, a Hagymás-hegység és a Csomád-Bálványos térségének fejlesztési irányzatait foglalják össze. A Mesterterv egy stratégiai dokumentum,…
Mi az, hogy Közösségek Közti Fejlesztési Társulás? Milyen tevékenységei vannak? A zöld hét keretében a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium általános és középiskolás diákjainak mutattuk…
A Nagyhagymás Közösségi Fejlesztési Társulás részt vett a Nagyhagymás Mesterterv szakmai megbeszélésén, ahol több szempont alapján is megközelítettük a hegyi turizmus fejlesztését. Olyan szempontokat vettünk…
Fenntarthatóság a Hagymás-hegység térségében címmel szerveztünk konferenciát a térségi önkormányzatok, közbirtokosságok, egyesületek, vállalkozók számára. Borbély László államtanácsos, a Fenntartható Fejlődés Főosztály vezetője többek között a…
Széleskörű találkozót szerveztünk a Nagyhagymás térség fejlesztési lehetőségeit összegző mesterterv kidolgozására. 2023 július. 26-án széleskörű találkozót szerveztünk, ahol Csák László által került bemutatásra az Nagyhagymás…